Rekord csapadék és hideg a második Hajdúnánási fordulón

Június 20/21-én került megrendezésre a Hajdúnánási Strandröplabda Bajnokság 2. fordulója ahol rekord mennyiségű csapadék és a hideg várta a megjelent csapatokat. A strandröplabdára szinte alkalmatlan időjárás ellenére szép számmal érkeztek csapatok nemcsak Magyarországról, hanem Romániából is.

 

Női kategóriában  Pintér Andrea és Takács D Orsolya aratott győzelmet a döntő mérkőzésen Vajda Lilla/Vígh Arianna ellen, míg a harmadik helyet a Chován/Gracza Sóti páros szerezte meg a debreceni Szabó Csenge/Hajdú Anna páros előtt. Minden elismerés kijár a női kategória összes versenyzőjének, aki megjelent a tornán ugyanis délelőtt a hőmérséklet alig érte a 16 fokot, ami ráadásul hideg esővel párosult.

noi jun20

Férfi Hobby/Senior kategóriában a több évet kihagyó, de most újra visszatérő Kerti Gábor Tóth Attila mellett győzedelmeskedett Marczin Tamás ellen, aki ezúttal is édesapja, Marcin Zsolt mellett indult. A harmadik helyet a Tóth Tibor/Kapusi Zoltán páros szerezte meg Mayer Ákos/Zsuga Tamás előtt, akik egyébként versenyszerűen kosárlabdáznak, és csak kikapcsolódásként űzik a strandröplabdát nyáron.

hobbi

Férfi verseny kategóriában több országos bajnokságot nyert páros és sok OB résztvevő is jelen volt, mellettük román versenyzők is növelték a verseny színvonalát, ami remek felkészülésként szolgált a rövidesen megrendezésre kerülő „A” kategóriás és Ob fordulók előtt. A döntő mérkőzést a Bagics Balázs/Tóth András kettős vívta a romániai Ilies Raul/Crisan Laurean-Andrei ellen ahol utóbbiak kerültek ki győztesen és vihették haza a kupát. A harmadik helyet Tóth Dániel és Berkes Zoltán szerezte meg a Budai Balázs/Mészáros Zoltán páros ellen.

jún20

A vasárnapi versenynap szinte ugyanannyi esőt és hideget hozott, mint a szombati, ennek ellenére szép számban jelentek meg a vegyes és az U20-as kategória versenyzői.

Az U20-as lányoknál a Fehérvári Vivien/Pálfi Kitti páros győzedelmeskedett Vancza Lili és Imre Eszter ellen, míg a harmadik helyet a Tóth Enikő/Molnár Panna alkotta csapat szerezte meg Kiss Viktória és Péderi Biga előtt.

U20l

Az U20-as fiúknál az első fordulóhoz hasonlóan a nyíregyházi Mihály Tibor/Suller Viktor páros szerezte meg a Vegyész Röplabda Klub növendékei, Kohut Szabolcs és Lévai Péter előtt. A harmadik helyért kiélezett csata folyt a Kondor Kristóf/Gál Levente páros és a Kocsner Oszkár Csaba-Bacsó Máté párosok között azonban a döntő szettben 13-13-as állásnál Csaba vádlija begörcsölt, ami után a Kondor/Gál páros szerezte meg a győzelmet.

u20f

Felnőtt vegyes kategóriában ezúttal is színvonalas mezőny gyűlt össze több élvonalbeli játékossal. A nap végén a Nagy Márton/ Nagy-Szabó Kármen páros szerezte meg a győzelmet Pintér Andrea és Berkes Zoltán előtt, míg a harmadik helyet az előző forduló U20-as lány bajnoka Földi Boglárka Anna szerezte meg Kusnyér Gergő oldalán Pető Levente és Chován Ági ellen.

vegyes

Fotók: Borók Orsolya

További képek itt:

Facebook oldalunkon, kattints ide

Köszönjük minden versenyzőnek, hogy a zord időjárás ellenére is részt vettek a versenyen!

Várunk mindenkit sok szeretettel a következő fordulón Július 11/12-én!

 

Végeredmény:

Női

  1. Pintér Andrea/Takács D Orsolya
  2. Vajda Lilla/Vigh Arianna
  3. Chován Ági/Gracza Sóti Fanni
  4. Szabó Csenge/Hajdú Anna

Férfi Hobby/Senior

  1. Tóth Attila/Kerti Gábor
  2. Marczin Tamás/Marczin Zsolt
  3. Tóth Tibor/Kapusi Zoltán
  4. Mayer Ákos/Zsuga Tamás

Férfi Verseny

  1. Ilies Raul/Crisan Laurean-Andrei
  2. Bagics Balázs/Tóth András
  3. Berkes Zoltán/Tóth Dániel
  4. Budai Balázs/Mészáros Zoltán

Vegyes

  1. Nagy Márton/ Nagy-Szabó Kármen
  2. Berkes Zoltán/Pintér Andrea
  3. Földi Boglárka Anna/Kusnyér Gergő
  4. Pető Levente/ Chován Ági

U20Fiú

  1. Mihály Tibor/Suller Viktor
  2. Kohut Szabolcs/Lévai Péter
  3. Kondor Kristóf/Gál Levente
  4. Kocsner Oszkár Csaba/Bacsó Máté

U20 Lány

  1. Fehérvári Vivien/Pálfi Kitti
  2. Vancza Lili /Imre Eszter
  3. Tóth Enikő/Molnár Panna
  4. Kiss Viktória/Péderi Biga

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s