Harmadik forduló-beszámoló

Az idei első két fordulótól eltérően ezúttal verőfényes napsütés és 30 C fok várta a szombaton megjelent versenyzőket a Hajdúnánási Strandröplabda Bajnokság harmadik fordulóján ahol 3 kategóriában folytak a küzdelmek először egymás ellen majd a délután megérkező hideg front után a viharos szél ellen.

Férfi hobby/senior kategóriában ezúttal is népes mezőny gyűlt össze. A harmadik helyet Boronkay Dániel és Molnár Mózes szerezte meg legyőzve Tóth Tibort és Kapusi Zoltán. A kategória döntőben az M-team(Marczin Tamás/Marczin Zsolt/F.Nagy Bence) győzedelmeskedett a Kosarasok (Mayer Ákos /Zsuga Tamás) csapata ellen.

107462381_1155478201482435_6623102383195733706_n

A női mezőnyben ezúttal 19 csapat gyűlt össze a szombati versenynapon. A bronzmérkőzésen a Béni Kitti/Dömsödi Tamara páros szerezte meg a győzelmet a Puskás Fanni/Daniló Alexandra alkotta kettős ellen. A döntő mérkőzésen a Stanciu Adina / Raileanu Sorina románia páros nyert a rutinos Pintér Andrea /Takács D Orsolya kettős ellen.

107818635_3039667709474381_6967520174645764887_n

A férfiaknál a győzelmet az előző fordulót is megnyerő romániai Ilies Raul/Crisan Laurean-Andrei páros aratta a kazincbarcikai Bagó László/Kovács Zoltán ellen. A harmadik helyért volt és jelenlegi VRCK játékosok csaptak össze egymással. Végül az Árva Milán/Bibók Balázs páros kerekedett felül a rutinos Surányi István/Csizmadia János ellen.

107900869_284490972768479_4417607069269057626_n

A vasárnapi nap az idei hagyományokhoz híven esővel és 15C fokos hőmérséklettel indult. A hideg ellenére szép számban érkeztek utánpótlás és felnőtt vegyes kategóriában is versenyzők.

Az U20-as fiúk mezőnyében az előző két fordulót megnyerő Suller Viktor/Mihály Tibor páros ezúttal sem hibázott. Habár ezúttal több páros is megszorongatta a nyíregyházi fiúkat végül bezsebelték a győzelmet a második helyen végző Pohl Bence/Petrovics Péter páros ellen. Harmadik helyen a Kocsner Oszkár/ Dorogi Máté alkotta kettős végzett a két fiatal vegyész játékos Kondor Kristóf /Gál Levente előtt.

108168108_3027195537318342_8622421470889248062_n

Az U20-as lányoknál a győzelmet ezúttal F.Nagy Eszter/Fejes Petra szerezte meg óriási csatában Vancza Lili/ Imre Eszter ellen, míg harmadik helyet a Tóth Enikő/Kis Lara páros szerezte meg a negyedik Csonka Fanni/Balázs Liliána ellen.

109098658_2928404110601699_1143778144208035913_n

Felnőtt vegyes kategóriában ezúttal is kiélezett csaták folytak a győzelemért és a szeles nap végén a Kiss Péter/Takács D Orsolya kettős emelhette magasba a kupát, míg Dömsödi Tamarának és Fazekas Balázsnak meg kellett elégednie a második hellyel. A bronzérmet Nagy-Szabó Kármen szerezte meg Nagy Márton oldalán Béni Kitti és Imre Tibor ellen.

108586424_2708827789357437_1113161960671875263_n

A verseny rendezői köszönik mindenkinek a részvételt és várnak mindenkit a következő Hajdúnánási fordulóra Július 25/26-án.

A következő forduló előtt egy pályaavató Kupa is megrendezésre kerül Debrecenben a Kerekestelepi fürdőben Július 18/19-én.  Szombaton az U20-as fiúkat és lányokat várják a rendezők, míg vasárnap a vegyes párosok léphetnek pályára. Nevezni kizárólag online lehet a facebook oldalon megadott linken, korlátozott számban (U20 max 8fiú/8lány, Felnőtt vegyes max 16 csapat).

 

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s